"Tanulunk, hogy emlékezzünk, ahelyett, hogy emlékezni tanulnánk."

"A csodákban az a legcsodálatosabb, hogy egyszerűen csak megtörténnek."

/idézetek a szerzőtől/

            Az embert már régóta izgatta gondolatainak forrása és eredete. Természetesen már "a régi görögök is" foglalkoztak a kérdéssel. A test-lélek-szellem egységét hirdették, s azt tartották, hogy az emberi gondolatok és érzések színhelye a szív. Ez az elképzelésük évezredek távolából is fennmaradt, hiszen ma is "szívből szeretünk" valakit és nem agyból. A "szívünket csavarja a bánat"... és még sorolhatnám.

            A középkor végén, az újkor hajnalán, amikor az ember elkezdett érdeklődni saját szervezetének felépítése iránt, s a titkos boncolások az egyetemek eldugott zugaiban sok kérdésre választ adtak - és esetleg sikerült megúszni a máglyahalált, derítettek fényt arra, hogy az emberi gondolatok székhelye tulajdonképpen az agy. Az érzések eredetével természetesen még ekkor sem voltak tisztában. Ahogy az orvostudomány és a technika fejlődött, egyre több és több részlet vált ismeretessé az agyműködéssel kapcsolatban, számos tudós még az érzelmek forrását is megtalálni vélte a limbikus rendszer képében.

1. ábra. Agyunk fő működési területei.

            Fény derült az agyi idegsejtek hatalmas számára - ez 15 milliárdnak adódott -, a különböző idegsejt-rétegekre és agyi sejttípusokra, megismerték az agyterületek eltérő működését, a két agyfélteke különbözőségeit, a "beszélő" és a "néma" agyat, a különböző idegpályákat, az agyidegeket, az egyes idegsejtek közötti kémiai és elektromos kapcsolatot. Megpróbálták leírni az emlékezési és tanulási folyamatokat, az érzékelési mechanizmusokat. Az idegsebészek leszakadt végtagokat varrtak vissza és kötötték be idegpályáikat a központi idegrendszerbe, bizonyos agyterületekbe ültettek be embrionális sejteket a sejtpusztulás megakadályozására. Az Elektro-enchefalogrammal feltérképezték az agyi elektromos működéseket, megtalálták az álmok székhelyét, feltárták a különböző agyhullám-típusokat, külső beavatkozással képi-, hang-, és egyéb ingerek képzetét tudták kelteni az agyban. Mesterséges szemet és fület alkottak, s kötötték be különleges huzalokkal a megfelelő agyterülethez. Feltalálták a közvetlen agyirányítású rokkantkocsit - és vadászrepülőgépet... A lehetőségek szinte korlátlanoknak bizonyultak.

            Bizonyos jelenségek azonban makacsul ellenállnak az agyműködés leírását célzó elméleteknek, ezért aztán az agykutatók nagy része ezekkel a jelenségekkel nem is igazán szeret foglalkozni, rosszabb esetben egyenesen tagadja létezésüket. Pedig ebben az esetben is igaz az a sok száz éves bölcsesség, miszerint "keresd a nem odaillőt!". Ha pedig lelkiismeretesen keresünk, találunk is szép számmal. Kezdjük hát a felsorolást!

2. ábra Az idegsejtek elektromos impulzusok továbbítására való sejtek. Az idegsejt egy sejttestből és az abból kiinduló nyúlványok sokaságából áll. Egyes idegsejtek az érzékszervek ingerületeit, mások az agy és a gerincvelő utasításait továbbítják, ismét mások kapcsolatot teremtenek az érző- és a mozgató idegsejtek között.

            Gondolatátvitel (telepátia), tárgyak távolról történő mozgatása (telekinézis), jóslás (predikció), parajelenségek, természetfeletti érzékelés (prekogníció), tisztánlátás (clairvoyance), csodatételek, jósló álmok, deja vu (itt már voltam, ez már megtörtént velem - élménye), szellemidézés (spiritizmus), kapcsolat az angyalokkal, jelenések, kézrátételes gyógyítás, auralátás, kristályerő, léleklátás, halottlátás, halálközeli élmények, reinkarnáció (újraszületés), s a legutóbbi kapcsán: ki dönt arról, hogy ki, mikor, milyen neműként, hova, melyik családba szülessen? - még felsorolni is hosszú.

            A fentebb felsorolt jelenségek természetesen nem új keletűek. (A tudományos bizonyítás módszerei közt kedvelt gyakorlat egy jelenségnek az ősi gyökereit megkeresni az adott jelenség létének igazolására - legalább ilyen kedvelt eljárás mindezek tagadása, s mindössze az adott történelmi kor sajátosságaként bemutatni az adott tapasztalatrendszert. Struccpolitika. Nem kell szembesülni a kihívásokkal, s az ellenfeleket könnyen félre lehet söpörni. Erőből.)

3. ábra. A kisagy erős nagyítású mikroszkopikus metszetén jól látszik az idegpályák szövevényessége. Egy-egy sejttel akár 50 000 dendrit is kapcsolatot teremthet, s mindegyikük egy másik idegsejttől szállít üzeneteket.

            Már az ősemberek körében is ismert volt az a meglehetősen megrázó élmény, amikor az elhalt hozzátartozójuk, ismerősük megjelent álmukban. Természetesen maximális értetlenséggel álltak a jelenség előtt, hiszen meghalt, eltemették vagy elhamvasztották (netán előtte ettek is belőle!), és most tessék, itt van, s különböző dolgokat csinál. Hogy is van ez? Mi a valóság? Az, hogy eltemették, vagy az, hogy itt van valamelyikük álmában, amit az illető persze tökéletesen valóságosnak érzékelt, hiszen beszélt is vele. Netán mindkét jelenség valóságos, csak egy kicsit másként? Aztán itt vannak ezek a törzsi varázslók (sámánok, varázslópapok, stb.). Csinálnak valami hókuszpókuszt, s ugyanúgy diskurálnak az elhaltakkal, mintha azok csak itt ülnének a tűz mellett, ahogy egykor régen, s úgy közvetítik a tanácsaikat, intelmeiket, mintha csak a sámán, varázsló, stb. egyfajta követük lenne. Ráadásul még a távoli múltról és a jövőről is beszéltek. Elmondták, hogy az adott törzs mit tegyen és mit ne. Kivel hadakozzon és kivel kössön inkább békét. Hol keressen újabb vadászmezőket, merre vándoroljon.

            Megjelentek tehát a szellemekkel társalgó médiumok. Fenn is maradtak a mai napig.

4. ábra. Lebegtetéses "trükk".

            Aztán itt vannak a próféták. Természetesen az igaz próféták. A hamisakról nagyon gyorsan kiderült, hogy csalnak, s akkor nem sokáig maradtak életben. Igaz prófétáknak lehet tekinteni a bibliai nagy próféták közül néhányat éppen úgy, mint Malakiást, Nostradamust, Leonardo da Vincit, Jules Vernet, Edgar Caycet, vagy akár Roger Bacont. Ki így, ki úgy jósolt. Jóslataik túlnyomórészt beváltak, ők tehát képesek voltak átlátni az időn. Vajon hogyan tették?

            Ma is vannak próféták. Főleg hamisak. Igaz, magukról nem ezt állítják, de hát éppen ebben van az üzlet lényege...

            A kézrátételes gyógyítás nemcsak Jézus sajátja volt. Sokan ismerték és ismerik ma is ezt a technikát. Ő persze kézrátétel nélkül is tudott volna gyógyítani, mint ahogy meg is tette.

            Az anyagra is tudnak egyesek hatni. Távolról mozgatni, befolyásolni.

            Mások ki tudják olvasni embertársaik gondolatát, be tudnak hatolni a hegyek belsejébe, s tudatkivetítéssel feltérképezni az odarejtett katonai támaszpontot.

5. ábra. Egy tölgyfalevél aurája

            Vannak akik látják az embert és minden létezőt körülvevő energiamezőt, az aurát. Ebből képesek diagnosztizálni, s az aurára hatva pedig gyógyítani is.

            Vannak akik a klinikai halál állapotában, amikor a testükre kapcsolt valamennyi elektronikus érzékelő nulla aktivitást mutat, olyan tapasztalatokra és élményekre tesznek szert, amelyek aztán egész életüket megváltoztatják. "Látják" a több több helyiséggel arrébb tartózkodó hozzátartozókat, pontosan felidézik az orvosok és az ápolók szavait, habár ők maguk halottak voltak. Feladatokat kapnak a fénylénytől további életükre vonatkozóan.

            Meditációs módszerekkel kideríthető, hogy szinte valamennyien magunk döntöttünk születésünkről, magunk választottuk ki a családot, a helyet és az időt megszületésünkre. két-három éves korunkig még ki-be jártunk testünkbe, csak azután fixálódott helyzetünk.

            D.D. Home lebegett, lezárt rekeszben lévő harmonikán "játszott", Uri Geller kanalakat hajlított, magokat csíráztatott ki, olajmezőket keresett, David Cooperfield eltüntetett egy repülőgépet. Egyes "bűvészek" bárhonnan tudnak vizet fakasztani, mások nem égető tüzet gyújtani.

            Mrs Piper megidézte az elhunytakat, többek közt egy, a túlvilági életet mindig is tagadó egyetemi előadót, aki ilymódon adott igazolást a többieknek, hogy igenis van odaát.

            Egy 16 éves magyar lány egyik reggel spanyol szolgálókét ébredt fel, s tökéletesen beszélte a spanyolt. Ki is ment Spanyolországba, s csak idős korában tért vissza. Reinkarnáció? Ha nem, akkor mi?

            Vadidegen helyen járunk, mégis tökéletesen tájékozódunk. Mintha már jártunk volna ott. Deja vu.

            Különös álmot látunk évek múlva teljesül. (Honnan szerezte alvó agyunk az információt?) Sok mindent álmodunk, ami természetesen nem valósul meg. Fura is lenne a világ, lenne keveredés! A jósló álmok mások. Vannak akik mások számára is képesek jósló álmot látni. Nem véletlen a mondás: alszok rá egyet.

            Végül, de nem utolsósorban, itt vannak a "megérzések". Egyfajta jóslatok ezek is, csak sokkal rövidebb időtávolságon működnek. Valakire rágondolunk, s hirtelen megcsörren a telefon és ő hív. (Kérdés: azért hívott fel, mert rágondoltunk, vagy mi éreztük meg, hogy fel fog hívni. Tyúk vagy a tojás?)

            A kisgyereket kínzó fejfájás gyötri. Anyja odamegy hozzá, ráteszi a kezét gyermeke homlokára, s annak hamarosan elmúlik a fejfájása.

            Valaki betegen fekszik. Szerettei őszintén imádkoznak érte. Ő meggyógyul. Csoda? Az ima ereje?

            Vázlatosan felsoroltam mindazokat a jelenségeket, melyeket igen nehéz lenne közönséges agyműködéssel magyarázni, már amennyiben az agyműködés jelenlegi magyarázatát fogadjuk el. A tudósok hajlamosak voltak az agyra úgy tekinteni, mint számítógépre. Aztán hamar kiderült, hogy a sejtszintű emlékezet nemigen tartható elmélet. Nem igaz az, hogy az egyik agyi idegsejt erre a dologra emlékszik, a másik más dologra, s a gondolkodás során mintegy kiolvassuk a megfelelő idegsejtek memóriatartalmát. A manapság elfogadott elmélet ingerkörökről beszél. Ez azt jelenti, hogy tanuláskor az idegsejtek között elektromos kapcsolat alakul ki, s ha a tanult dolgot többször is megerősítjük, akkor ez az elektromos kapcsolat kémiai molekulák formájában rögzül is. Ennek ellentmond az, hogy tulajdonképpen mindenre emlékezünk a születésünk pillanatától, sőt még azelőttről is, csak a megfelelő technikát kell használni (agykontroll, regressziós hipnózis, dianetika). Hogyan képes az agy megjegyezni mindazt, ami nem tudatosul benne? Az agy tőlünk függetlenül működik? Akkor mi a mi szerepünk? Van beleszólásunk egyáltalán saját agyműködésünkbe? - bosszantó kérdések.

            Aztán persze vannak olyan dolgok is, amelyek az agykutatókat idegesítik. Valakit baleset folytán súlyos agykárosodás ér. Agyának egy részét, akár nagyobb részét is, elveszti. Mégsem esik ki annyi a a tudatából, amennyinek ki kellene. Egy ember fejébe baltát állítottak. Tövig. Szépen elsétált az orvoshoz a saját lábán, ott kivették a fejéből, bekötötték, új koponyatetőt kapott, s élt tovább, mintha mi sem történt volna. Mást halántékon lőttek, a golyó áthatolt koponyáján, a másik füle mellett jött ki. Mégsem csökkent jelentősen a memóriája. Egy vízfejűségben szenvedő betegnek talán néhány millió idegsejtje volt. Intelligenciahányadosa mégis elérte a 87-et! Az átlag 100, s az emberek 80 %-ának intelligenciahányadosa 80 és 120 között van. Azoknak természetesen akiknek 15 milliárd idegsejt van az agyban. Akárhogyan is próbálkoznak, ilyen fokú intelligenciát lehetetlen belepréselni néhány millió idegsejtbe, akármilyen típusú emlékezetet is veszünk figyelembe! Ha pedig akárcsak egyetlen kivételt is találunk, az elméleteket nyugodtan félre lehet dobni, természetesen levonva a szükséges konzekvenciákat.

            Agyunk olykor ugyanis fittyet hány az idő és a tér korlátaira, szabadon áttöri azokat. Információkat szerez és küld végtelen sebességgel. Tudatunk képes adatokat felszínre hozni a múltból éppen úgy mint a jelenből akár egy fényévekre lévő égitestről, de a jövőből is. Mindez azzal a háromdimenziós fizikával, ahol a hatások terjedésének felső határa a fénysebesség - másodpercenként 300 ezer kilométer -, egész egyszerűen: nem magyarázható!

            Megoldási javaslat:

1. A természetben nem a fénysebesség jelenti a különböző hatások terjedésére vonatkozó felső korlátot.

2. Az agyunk egészen másként működik.

            Az első állítással a fizikusokat haragítjuk magunkra, a másodikkal pedig a biológusokat. Nem leszünk igazán rokonszenvesek tehát a tudósok számára. Azonban, ha a tudomány bizonyos kérdésekre válaszol, az nem mindig jelenti azt, hogy nem tudja a választ. Lehet, hogy nagyon is tudja. Csak éppen meg akarja tartani magának... Ennyit a "Tudomány az emberiségért!" - jelszóról.

            Azért a tényeket tisztelnünk kell. Tény az, hogy az idegsejtek elektromos impulzusokat bocsátanak ki, tény, hogy az idegsejtek kapcsolódási pontjain speciális kémiai anyagok áramlanak ki és be az idegsejtek membránján, s ezzel a mozgással bizonyos elektromos impulzusokat keltenek. Tény az, hogy elektromos impulzusokkal különböző érzületeket tudunk kiváltani az agyban. A gondolat tehát elektromos impulzusokat, s ezzel elektromágneses térrezdüléseket kelt. Ilyenformán a gondolat tehát anyag! (Mi lenne más, hiszen az elektromágneses térnek energiája és ereje van. Ha pedig valaminek energiája van, akkor tömege is! Einstein ezt nagyszerűen bebizonyította: e=mc². Aminek pedig t0mege van, az anyag. Tetszik nem tetszik.) Ha pedig anyag, akkor nyílván hatást gyakorol a környezetében lévő többi anyagra.

            "A gondolat teremt" - szoktuk mondogatni, vagy kicsit másként, hiszünk a "gondolat teremtő erejében". Az egyik ember által keltett elektromágneses mező hat a másik emberre, hat a környező tárgyakra. Ez így könnyen be is látható, hiszen a kémiai változások valamennyije elektromágneses változás is egyúttal, a kémiai változások mindegyikében az elektronok és protonok mellett különböző töltésű ionok mozognak. A molekulákra jellemző az elektromágneses töltéseloszlás. Most már nem úgy keresik az egyes gyógyszereket, hogy kiválasztják a megfelelő anyagot, s aztán kísérleteznek, hogy jó-e az adott betegségre, vagy fordítva, különböző hatóanyagokkal próbálkoznak mondván, valamelyik majdcsak jó lesz, hanem úgy, hogy megnézik a vírusreceptorok által keltett elektromágneses mezőt, meghatározzák a kötőmolekula hasonló mezejét, aztán számítógéppel megkeresik a megfelelő atomok megfelelő eloszlását, ami azt a bizonyos elektromágneses töltéseloszlást képes produkálni.

            Az ember auráját felfoghatjuk az idegrendszere által termelt elektromágneses mezőnek, s akkor a parajelenségek nagy része máris magyarázhatóvá válik. Megérthetjük az ima erejét, a kézrátételes gyógyítást, s még néhány dolgot. De továbbra sem tudunk mit kezdeni az intuícióval, a jóslásokkal, s mindama dolgokkal, melyek fittyet hánynak látszólag az időre és a térre. Ha pedig vannak ilyen dolgok, márpedig vannak, s az előbb felvázolt kémiai és fizikai folyamatok is léteznek, márpedig léteznek, akkor magukkal az elektromos tér keltő részecskékkel, az elektronokkal, a protonokkal, s a közvetítő részecskével, a fotonokkal van valami gond. Esetleg magáról a térszerkezetről vallott felfogásunk sem stimmel teljesen.

            A "hogyan kerül az információ az agyba?" - kérdésre, a ma tudománya egyszerűen képtelen válaszolni. Ehhez ugyanis ki kellene lépni a megszokott keretek közül. Én most kísérletet teszek erre.

            Az elektromágneses teret töltött részecskék keltik. Ezek legegyszerűbbike az elektron. A különböző töltésű ionok, s maguk a protonok is, összetett részecskék. Az elektronról azt tartják, hogy elemi részecske. Ez a kifejezés azt jelenti, hogy szerkezete, kiterjedése nincs, tehát oszthatatlan. Az elektron - a mérések szerint - 10^-27 cm-ig pontszerű. Ha más részecskékkel bombázzuk, nem tudjuk szétrombolni, ehelyett elektron-pozitron párok keletkeznek, s így születik az energiából anyag. (A pozitron az elektron tükörképe, antianyagpárja, töltése pozitív.) Az elektront tehát elemi résznek tekintik, de van vele egy kis gond: töltése van, tömege van, perdülete és energiája van, különböző kvantumfizikai tulajdonságokkal rendelkezik, s létezik egyfajta "emlékezete" is. Ha ennyiféle különböző dolog jellemzi, akkor nehezen lehet elemi mivoltát elképzelni. A töltésének eredetére vonatkozóan a fizika még csak elméletekkel sem igazán rendelkezik. A legfontosabb vonása jelen gondolatmenettel kapcsolatban azonban az elektron "emlékezete".

6. ábra. A Párizsi Egyetem Optikai Intézetében A. Aspect által elvégzett mérés. Ez az első kísérlet, amelyben az egyik oldalon lévő számlálók csak akkor „értesülhetnek” a másik oldalon végbement mérésről, ha az információ a fénynél gyorsabban terjed. A kapcsolók ugyanis olyan gyorsan működnek a mérés alatt, hogy a fénysebességgel történő hatások számára már túl későn van az „üzenetet” vinni a másik oldalra arról, hogy melyik szűrőn megy át a foton. A kapcsolók valójában persze nem tükrök, hanem egy kristály felületén lévő ultrahanghullámok. Az 1972 és 1982 között elvégzett 14 mérés során 11 alkalommal mutatták ki egyértelműen a fénynél nagyobb sebességgel terjedő hatás jelenlétét.

            Elektron önmagában nem keletkezik, csak párjával, a pozitronnal. A vákumból spontán is keletkezhetnek ilyen párok, ehhez nem kell más, mint egy nagyjából urán méretű atom. Ekkora tömeg magára hagyása ugyanis a vákuumból már képes spontán elektron-pozitron párokat kelteni. Az elektron a tér egyik irányába, a pozitron a másik irányába távozik. Évmilliárdok is eltelhetnek. Fényévek milliárdjaira is távolodhatnak egymástól. Ha az elektront egy különleges tükörrel tükrözzük, s ezáltal megváltoztatjuk perdületének irányát, akkor a pozitron társa, bárhol is van a világegyetemben, hasonló módon perdületet vált. Abban a pillanatban! A társak tehát tudnak egymásról, s nemcsak hogy tudnak, hanem közöttük végtelen sebességű információcsere zajlik (Einstein-Podolsky-Rosen paradoxon). Egy elemi résztől ez túl sok.

            Ezekből az ismeretekből kiindulva azt állítom, hogy az elektron-pozitron pár nem két különböző részecske, hanem egy! Hogy-hogy? - kérdezhetné bárki. Hogyan lehetne egy valaminek felfogni egymástól akár fényévek milliárdjaira lévő részecskéket? Közönséges körülmények között nem is, de eggyel magasabb dimenzióban már igen. Az tehát, amit mi háromdimenziós térben elektron-pozitron párnak érzékelünk, az tulajdonképpen egyetlen, ám négydimenziós részecske!

7. ábra. Az elektron-pozitron pár magasabb dimenzióban egyetlen részecskét alkot, mely két pontban metszi háromdimenziós terünket.

            Úgy szemléltetném a dolgot, hogy egy dimenzióval lejjebb lépünk. Metsszünk át egy képzeletbeli síkot egy karikával! Ekkor a síkon két pont (lyuk) keletkezik (Dirac-tenger - nem is olyan ismeretlen, igaz?). Ha a karikát mozgatom, a síkban lévők azt tapasztalják, hogy az a bizonyos két pont egymással összhangban mozog (természetesen időbe telik számukra, hogy értesítsék egymás a pontok mindenkori helyzetéről!), "tudnak" egymásról. Én, aki magasabb dimenzióból rálátok a helyzetre, pontosan tudom, hogy mi történik. Számomra nem telik időbe a két "különálló" pont együttes érzékelése, hiszen én mozgatom a karikát.

            Számomra nem gond, hogy a karika különböző tulajdonságokkal rendelkezik: színe van, súlya van, keménysége van, stb. A gondot az ott élőknek okozza: hogy a csudába magyarázzák meg mindezeket az általuk is érzékelhető tulajdonságvetületeket egyetlen pontba sűrítve?

            Ha az elektron-pozitron párt ilyetén négydimenziós gyűrűnek vesszük, máris sok minden magyarázhatóvá válik. Egyben az is egyértelmű lesz, hogy ennek a gyűrűnek rezegnie kell. Hullámok futnak végig rajta. Ezek a hullámok pedig információt hordoznak. (Szuperhúr-elmélet.) Ha bármivel "érintkezik" annak a valaminek a rezgése szuperponálódik a sajátjára. Emlékezete tehát tetszőleges mélységű lehet, egészen keletkezése pillanatáig terjedhet. Az elektronok pedig meglehetősen hosszú életűek, megsemmisülésükhöz egy pozitronnal kell találkozniuk, s erre nem túl gyakran kerül sor. Ami a mi terünkben milliárd fényéveknek tűnik, az a magasabb dimenziójú térben egészen parányi is lehet. Így minden érthetővé válik.

            Kiegészíteném még mindezt a holográfiával. Bár lehet, hogy kicsit mesterkéltnek tűnik idekapcsolni, én mégis párhuzamot látok az agyműködés és a holográfia között, pontosabban a holografikus képalkotás között.

8. ábra. Holográfia - a képrögzítés egyik módszere. A magyar származású Nobel-díjas tudós, Gábor Dénes találmánya. A hagyományos fényképfelvétellel szemben, alkalmas a tárgy térbeli képének megjelenítésére azáltal, hogy a szigorúan párhuzamos lézersugarak visszaverődésének az elsődleges sugarakkal való interferenciáját rögzítik. Az így kapott felvétel a hologram. A felvétel különböző technikájától függően a hologramok különbözőképpen jeleníthetők meg. Van, amelyik természetes fényben látható, de létezik olyan is, amely természetes fényben egyáltalán nem, csak lézerfénnyel megvilágítva észlelhető.

            Holografikus kép síkban úgy keletkezik, hogy egy tárgyat koherens lézerfénnyel világítanak meg, azonban a lézerfényt egy féligáteresztő tükrön engedik át. Ennek következtében a fény "megfeleződik", egy része azonnal a fényérzékeny lemezre kerül, a másik része a tárgyról visszaverődve teszi ugyanezt. A megosztott lézerfény ily módon önmagával interferál. (Az eljárást Gábor Dénes, Nobel-díjas fizikusunk fedezte fel.) A keletkezett kép igen különleges lesz: síkban ábrázolja a leképezett tárgy háromdimenziós képét! Ha a képet különböző szögekből vesszük szemügyre, a tárgy képét magát is más-más szögből látjuk, mintha az is "elfordulna". A legnagyobb meglepetés talán nem is ez volt, persze ez sem volt semmi, de a következő esemény váltotta ki igazán a kutatók döbbenetét: az egyik asszisztens ugyanis véletlenül leverte az egyik ilyen hologramot (akkoriban még igen drága volt előállítása!). Mivel a kép üveglemezre készült, azonnal ripityára tört. Igen ám, csakhogy az egyes üvegszilánkokon nem a neki megfelelő kép volt látható, hanem az egész! - csak persze rosszabb felbontásban. Hogy is van ez? Ha az egész képet nézzük, azon is az egész céltárgyat látjuk, ha csak egy kis részét, azon is. Mi ez, szemfényvesztés? Ellenkezőleg: ez a holográfia!

            Kanyarodjunk immár vissza az agyhoz! Ha egy részét eltávolítjuk, a többi rész megmarad az illető személyiségének, s hordozza ismereteit - legfeljebb nem olyan tökéletes felbontásban, ami működési zavarokat okozhat. Azt állítom tehát, hogy az ismeretek holografikus módon tárolódnak az agyban, s ez a hologram térhologram, s ráadásul négydimenziós. Mivel pedig az agyban az elektromos tevékenységért töltések felelősek, s ezek a töltések pedig kapcsolatban állnak egymással, s túlnyomó többségük egyidős a Világegyetemmel, az agyunkban tehát minden információ benne van, egészen a világ keletkezése óta. Most válik érthetővé az elmélet összefoglaló mondata: "Tanulunk, hogy emlékezzünk, ahelyett, hogy emlékezni tanulnánk!" Ebből is látszik, hogy oktatási koncepciónk alapjaiban elhibázott...

            Ha valaki az elmondottak fényében újragondolja a parajelenségeket, s a felsorolt más különleges jelenségeket, azonnal észreveheti ezekben a közös vonásokat, azt, hogy mindezen jelenségek gyökere közös, sőt mi több, azonos.

            Szükséges még megemlítenem, hogy szerintem az öröklődés is holografikusan zajlik. Ezért lesznek azonosak az egypetéjű ikrek életútjai, de valahol egy kicsit különbözőek is, hiszen az öröklődés által kapott génholografikus kép valahol egy kicsit módosul is, ahogyan nincs két egyforma falevél sem.

            A holografikusnak tekintett agyműködés , illetve öröklődés más fényben tünteti fel az idegbetegségeket is. Azok ugyanis egészen egyszerűen felfoghatók agyi interferenciazavarnak. A kényszeres cselekvés állóhullám kialakulásának, a fóbiák örökölt hologramoknak. A gyógyítás, akármilyen típusú legyen is az, ezen interferenciazavaroknak próbál ellene tenni. Ez lehet kézrátétel, gyógyszer, kristályerő, magnetoterápia, ima, stb. Mind ugyanarra hat, az agy tér-töltésképének megváltoztatására. Valamennyi az agy rezgéseit igyekszik megfelelően behangolni. Sokkal érthetőbb lesz a világra jellemző "minden mindennel összefügg" mondás, ha így fogjuk fel létezését. Mindezek végiggondolását az olvasóra bízom.

            A legnagyszerűbb az egészben az, hogy ha a párhuzamos világokon kívül még magasabb dimenziójú világok is vannak, akkor ott is végtelen számú lénnyel találkozhatunk. A világ tehát nemcsak horizontálisan (párhuzamos világok), hanem vertikálisan (magasabb dimenziójú világok) is végtelen lehet. Milyen fantasztikus dolog erről itt és most elmélkedni! Jól véssük hát emlékezetünkbe:

            A legnagyobb csoda: a létezés maga!

És egy kis kiegészítés...

„Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb” - Szophoklész - Antigoné

            Valamennyi töltött részecskét, antirészecskéjével alkotott, magasabb dimenziójú tér háromdimenziós vetületének értelmezem.

            No és akkor mi van? - kérdezhetjük teljesen jogosan. Az van, hogy maga az emberi lét kap teljesen más megvilágítást és értelmezést. A negyedik dimenzióban ugyanis egészen másképpen működik az idő és a tér. Ha egyáltalán van értelme ezeknek a fogalmaknak. Háromdimenziós terünkben a fénysebesség jelöli ki az idő folyását. A végtelen sebességű kölcsönhatások birodalmában ilyesmiről különösebben nincs értelme beszélni.

            Ha az elemi részek egy magasabb dimenziójú struktúra háromdimenziós vetületei csupán, akkor mi emberek magunk is csak egyfajta vetületei vagyunk egy magasabb dimenziójú valónknak! Esetleg valamilyen formában létezünk születésünk előtt? És természetesen halál után is? Az a bizonyos túlvilág nincs is annyira túl? Talán Platón megsejtett valamit, vagy egyenesen tudomása volt minderről, amikor a barlanghasonlattal élt? Vagy éppen ezeket a dolgokat próbálta magyarázni Jézus amikor azt mondta: „A Mennyek Országa bennetek van.” Kérdések és kérdések.

9. ábra. Bernadett a Lourdes-i látnok, a franciaországi Neversben található székesegyházban, romolhatatlanul nyugszik üvegkoporsójában.

            Nem értünk még a csodák végére. Nem ismeretlen talán senki előtt sem a „romolhatatlanok” esete. Számos ember testéről vagy egyes testrészeiről derült ki az újratemetések alkalmával, hogy különös módon nem fogott rajtuk az idő, „romolhatatlanokká” váltak. A legismertebbek egyike talán a franciaországi Nevers templomában, üvegkoporsóban nyugvó Bernadett, a Lourdes-i látnok esete. Azonban, különös módon, nem csak szent életű emberek váltak romolhatatlanokká, hanem mások is.

            Gábor Dénesnek köszönhetően ismert a síkhologramok előállítási technikája. Agyunkban térhologramok vannak jelen, töltött részecskék térinterferenciájának köszönhetően. Tudatunk eme térhologramok révén kapcsolódik a „szupertudathoz” és a morfogenetikus mezőkhöz. Álmunkban ezek a kapcsolatok természetszerűleg sokkal élénkebbek, hiszen ilyenkor az öntudat, vagy más néven a „racionális tudat”, nem működik. Nem véletlen, hogy éppen az álomszerű állapotot használják fel a földönkívüliek is fontos információk átadására. Álmában ugyanis az ember nem kételkedik, tényként fogadja el a tapasztalatokat.

            Megfigyelések tanúsítják, hogy az „éjszakai látogatások” előtt az élmény szereplőjét többnyire felébresztik. Az ébresztését követően válik részesévé különböző eseményeknek, miután egy különös, „álomszerű” állapotba, merítik vissza. Ritkábban, de az is előfordul, hogy valaki ébren tapasztal meg különös élményeket, azonban ilyen esetben is valamiféle „furcsa” térérzékelésről számol be, melynek az a lényege, hogy bár szobájában szinte teljes a sötétség, mégis közel nappali fényességben „látja” a környező dolgokat, de nemcsak egyszerűen látja, hanem „érzékeli”, még a háta mögött lévő tárgyakat is.

            Akiknél ilyen események előfordulnak, azok többnyire vissza tudnak arra is emlékezni, hogy korai gyermekkorukban egyszer hirtelen rosszul lettek, olyannyira, hogy akár a klinikai halálig is eljutottak. A beszámolók alapján úgy tűnik, hogy éppen ezek azok az események, amikor a földönkívüliek úgymond ráhangolódnak” az illető agyhullámhosszára, s innentől kezdve tudnak vele igazán jól kommunikálni.

            Síkhologramot térben lezajló műveletekkel lehet előállítani, azonnal adódik a következtetés: térhologramot magasabb dimenziószámú térben lehet csak létrehozni. Vagyis ismerni kell a négydimenziós részecskék interferenciájának fizikáját. Ettől még kicsit messze állunk.

            A földönkívüliek nem képviselnek egységes fajt, ezért igen nehéz az emberiséggel kapcsolatos viselkedésükről, álláspontjukról, szándékaikról általánosságban beszélni. Legfeljebb egyes jellemző dolgokat lehet kiemelni.

            Természetszerűleg, minden egyes „hologrambeültetés” hatással van az emberi agy működésére. Ez a hatás kinél így kinél úgy jelentkezik, hiszen a kapott infiormációknak egyfajta tükröződésen kell átesniük. A leggyakoribb dolog az - sajnos -, hogy ezek az ismeretek felborítják az illeti lelki-tudati egyensúlyát. Az emberi agy ugyanis a tapasztalati tudásával szemben olykor gyökeresen ellentétes információkhoz jut. Hogy egy példát említsek: örökletesen rögzült bennünk, hogy ha egy tárgyat elengedünk, akkor az - engedelmeskedve a gravitáció törvényének - aláhull. A földönkívüliek űrhajói látszólag minderre fittyet hánynak. Egy másik példa: életünk folyamán megtanuljuk, hogy a bejárati ajtón úgy lehet kimenni, ha azt előtte kinyitjuk. A „látogatók” ezt a legritkább esetben teszik meg.

            A számunka holografikusan küldött ismeretek tehát ellentmondásba kerülnek öröklött, illetve tapasztalati tudásunkkal, s ez a legtöbb esetben hibás működéshez vezet. Úgymond, az illetőnek rendkívüli tulajdonságokkal felruházott aggyal kell rendelkeznie ahhoz, hogy ezt az újfajta tudást képes legyen feldolgozni károsodás nélkül. Ellenkező esetben a dolog a teljes idegösszeomlásig is eljuthat. És ennél a pontnál mindenféleképpen érdemes elgondolkozni, hogy milyen iszonyatosan súlyos katasztrófa várhat ránk, ha a földönkívüliek még ezt a - meglehetősen nagy hibaszázalékkal működő -, módszert is megpróbálják megsegítésünkre.

            A „kapott információk” típusa rendkívül széles skálán mozog. Valakiknek a stressztűrő-képeségét tesztelik, valakiknek az agykapacitását, másokat új elméletek felállítására sarkallnak, új szerkezetek feltalálására, stb. Ismét mások figyelmeztetéseket kapnak a Föld jövőjére vonatkozóan, esetleges gyógyító képességek „megkapásával” a szeretet fontosságára próbálnak minket, embereket rádöbbenteni.

            „Ez mind nagyon szép és nagyon jó” - mondhatnánk, azonban a kép közel sem ennyire tiszta és egyértelmű. Ezek a „sugalmazott” információk nemcsak azokhoz jutnak el ugyanis, akiknek elsődlegesen szólnak. „Minden mindennel összefügg” - mint tudjuk, a világban nem léteznek titkok, „aki keres, talál”. A tudás olyanok kezébe is kerül, akik egyszerűen fel sem fogják, hogy miről van szó, vagy éppen ellenkezőleg, nagyon is felfogják, de - személyiségükből adódóan - éppen eredeti rendeltetésének ellenkezőjére használják. És mégis.

            A földönkívüliekkel kapcsolatos tapasztalatokat a legtöbb ember „negatív” élményként fogalmazza meg, egyfajta „kiszolgáltatottságként”. Pedig az ember sokkal inkább önmagának van kiszolgáltatva. Természetesen, nehéz elviselni, hogy egyesek „megzavarják köreinket”, s nekünk az események ilyen szintű irányításába vajmi kevés beleszólásunk van. Vagy csak úgy hisszük… Talán csak a sok ezer éves jósdafelirat örök igazságára akarnak rádöbbenteni minket: „Ismerd meg önmagad!”. Miközben nem szabad elfeledkeznünk egy másik jó tanácsról sem: „A mindenséghez mérd magad!”

            Önpusztító, fásult és kaotikus világunkban talán néhányunk fejében fény gyúlt a létezés igazi értelmét illetően. Persze a fény még önmagában kevés: táplálni is kell és tovább is kell adni.

            Néhányan „betolakodókat” látnak a földönkívüliekben, mások „éjszakai látogatókat”, megint mások újfajta ellenségkép kialakítására törekszenek, hogy az egyébként nem magyarázható törekvéseiket „érvekkel alátámasszák”. Mindenesetre nem tudom elfogadni azt az álláspontot, miszerint: „ez a létező világok legjobbika”. (Erre mondják a pesszimisták: félő, hogy igaz.)

            Miként a magasabb dimenziószámú terek egyfajta tükröződései vagyunk, s agyunk e magasabb rendű tér tulajdonságait használva is képes működni, ahogy a magasabb dimenziójú terek fizikáját megértve igazi emberi nagyságunkat felismerve, igazi emberi élet lehetőségére nyílna mód, ha… Ha tudati és tudatos működésünk is felemelkedne erre a szintre. Ebben próbálnak segíteni bennünket a földönkívüliek, akik nem is igazán „földön” kívüliek.

            A fentebb vázolt elméletet nehéz bizonyítani, de pusztán a bizonyítás nehézsége még nem lehet önmagában kizáró oka annak, hogy ne próbálkozzunk a világ, s önmagunk megismerésével, megértésével. Amikor olyan területekre hatol be az emberi gondolkodás, amely világnézet-formáló lehet a jövő számára.

(forrás: Aranyi László)