Az arizónai favágó története mind a mai napig az egyik legismertebb eltérítéses eset, amely napra pontosan 37 évvel ezelőtt, 1975. november 5-én, egy hűvös őszi éjszakán kezdődött. A velük történtek és az általuk elmondottak igazságtartalmának megítélése azonban, az első pillanattól kezdve megosztja a közvetlen környezetüket éppúgy, mint a széles nyilvánosságot.

Hiába tartanak ki mindannyian immár több, mint három és fél évtizede a saját igazuk mellett, hiába igazolták őket többször is a hivatalos hazugságvizsgálatok, szavaik valódiságát azóta is rendre megkérdőjelezik. Akadtak, akik kisebb vagyonnal felérő összegekkel próbálták őket megvesztegetni, hogy mondják ki, az egészet csak kitalálták, de őket nem lehetett megtörni. Egy azonban teljesen biztos, Travis Walton és társai élete azon az éjszakán örökre megváltozott.

Travis Walton napjainkban

A történet tehát, 1975 november 5-én kezdődik. Az akkor 22 éves Travis Walton, legjobb barátja, Mike Rogers alkalmazásában favágóként dolgozik. Rogers-nek nem sokkal korábban sikerült kilenc évre szóló szerződést kötnie az Egyesült Államok Erdészeti Szolgálatával (Unites States Forest Service), így kellett a segítség, ráadásul Walton akkoriban Mike húgával, Danával randevúzott, akit később szeretett volna feleségül venni. A favágó csapat többi tagja: Ken Peterson, John Goulette, Steve Pierce, Allen Dallis és Dwayne Smith. Ők mindannyian az Arizona állambeli Snowflake-ben éltek.

Feladatuk volt, hogy alaposan ritkítsák meg az aljnövényzetet és a bokrokat egy körülbelül öt négyzetkilométeres területen. Élete nagy lehetőségét kapta Mike Rogers, amikor szerződést kötött vele az amerikai erdőségeket kezelő állami szerv, csakhogy pici csúszásban voltak a munkával a tervezetthez képest, ezért, hogy a vállalt időpontra végezzenek, reggel hattól egészen sötétedésig kellett dolgozniuk.

Aznap este kicsivel tizennyolc óra után végeztek. Berakták a szerszámaikat Rogers kisteherautójába és elindultak haza. Elmondásuk szerint nem sokkal ezután, nagy fényességre lettek figyelmesek, amely az előttük álló domb mögül szűrődött ki. Úgy döntöttek megnézik, mi lehet az. Amint odaértek, egy nagy, ezüstös korongot láttak, amely egy tisztás felett lebegett. Elmondásuk szerint körülbelül 2,5 méter magas és 6 méter átmérőjű lehetett.

Rogers lelassított, mire Travis kiugrott az autóból, és a korong felé kezdett rohanni. A többiek hiába kiabáltak neki, hogy jöjjön vissza, ő csak szaladt tovább. A társak szerint, ahogy Walton odaért az objektum alá, hirtelen a nagy turbinákéhoz hasonló hangot lehetett hallatni. Ezzel egy időben a korong elkezdett egyik oldaláról a másikra himbálózni. Walton ettől megijedve vissza akart indulni társaihoz, de a lebegő diszkosz abban a pillanatban egy kékes-zöld sugarat bocsátott ki magából, amely Travis-t éppen a mellkasánál találta el. Pár pillanattal később pedig, mint egy rongybabát, úgy taszította hat méterrel hátrébb Walton testét a fény, aki mozdulatlanul a földön maradt. Rogers később elmondta, meg volt győződve róla, hogy barátja meghalt, ezért lépett nyomban a gázra.

Elhajtottak a helyszínről, mert attól féltek, hogy a csészealj őket akarja majd elkapni. Mintegy fél kilométert tehettek meg, amikor Mike a fékre lépett. Rövid, de heves vita után úgy döntöttek visszamennek a helyszínre, hátha mégis életben van a társuk. Mire odaértek, a csészealj már eltűnt és Waltont sem találták sehol, pedig állításuk szerint legalább fél órán át keresték.

Este fél nyolc körül egyikük, Ken Peterson hívta a rendőrséget. Chuck Ellison sheriff helyettes vette fel a telefont, akinek a favágó ekkor még csak annyit mondott, hogy egyik társuk eltűnt. Ellison egy bevásárlóközpontban találkozott a csapat megmaradt tagjaival. Elmesélték neki, mi történt, ketten közülük még el is sírták magukat, ahogy újra felelevenítették az eseményeket. A seriff helyettes később azt mondta: - Igen hihetetlennek hangozott, amit meséltek, de ahogy végignéztem rajtuk, kezdtem elhinni, hogy igazat mondanak. Ha az egészet csak megjátszották, akkor átkozottul jól csinálták.

Ellison értesítette felettesét, Marlin Gillespie seriffet, aki azt kérte helyettesétől, hogy addig ne engedje elmenni őket, amíg oda nem ér Ken Coplan rendőrtiszttel együtt, és ki nem hallgatják őket. Alig egy órával később érkeztek meg, majd nekik még egyszer mindent elmeséltek a favágók. Rogers szorgalmazta, hogy azonnal menjenek vissza a helyszínre és kutyákkal kezdjék el keresni Travis-t. Nyomkereső kutyákat akkor nem tudtak bevetni, a rendőrség viszont, a favágó csapat néhány tagjával együtt visszaindult az állítólagos eltűnés helyszínére. Dwayne Smith, Steve Pierce és John Goulette túlságosan fel voltak dúlva, ezért inkább úgy döntöttek, hazamennek Snowflake-be és közlik a rossz hírt a hozzátartozóikkal és a barátokkal.

Mivel sem a csészealj nyomait nem találták, sem pedig Waltont, a rendőrség gyanakodni kezdett. Később ugyan még több rendőr kapcsolódott be a kutatásba, de így sem akadtak Travis Walton nyomára. A téli éjszakák nagyon hidegek a hegyekben és Travis csak egy farmert, illetve egy vékony dzsekit viselt, ezért attól tartottak, hogy felléphet nála a hipotermia.

Mike Rogers és a seriff ment el közölni a hírt Walton édesanyjával, Mary Walton Kellett-tel, aki egy kis farmon élt, úgy tizenöt kilométerre Snowflake-től. Az elmondottakra, a nő rezignáltan csak annyit kérdezett, hogy a rendőrökön és a csapat tagjain kívül más is hallotta a történteket? Coplan gyanúsnak találta az anya visszafogott reakcióját, ami tovább erősítette benne azt az érzést, hogy nem egy UFO, hanem valami egészen más van a háttérben. Ugyanakkor köztudott volt, hogy Walton édesanyja további hat gyermeket nevelt fel jórészt egyedül, ön erejéből, nem kis megpróbáltatások közepette, ezért "egy átlagembernél könnyebben tudott fogadni bármilyen rossz hírt, vagy akár tragédiát."

Úgy hajnali három körül hívta Travis édesanyja Duane Waltont, a második legidősebb gyermekét, aki azonnal elindult glendale-beli otthonából és Snowflake-be sietett.

November hatodikán reggel már rengetegen kutatták azt az erdőrészt, ahol Travis Walton állítólag eltűnt, ennek ellenére nyomát sem találták. Estére már szinte mindenki arra gyanakodott, hogy vagy balesetet, vagy pedig bűncselekményt próbálnak leplezni a favágók.

November nyolcadikán, szombaton reggel Mike Rogers és Duane Walton, rendkívül feldúltan rontott be a seriff irodájába, mert a helyszínen járva egyetlen rendőrt sem találtak, aki keresné a szerettüket. Ennek eredményeként délutánra ismét visszatértek a rendőrük, és ezúttal már helikopterekkel, terepjárókkal és lovasokkal kiegészülve folytatódott a kutatás.

Travis Walton eltűnésének híre szombatra bejárta a fél világot. Újságírók, riporterek, UFO rajongók és persze kíváncsi emberek tucatjai lepték el az arizónai kisvárost. Köztük volt Fred Sylvanus UFO kutató is, akinek még szombaton sikerült interjút készítenie Mike Rogers-szel és Duane Waltonnal. Ebben ők többször is Travis iránti aggodalmukat hangoztatták, valamint azt, hogy a rendőrség - szerintük - fél vállról veszi a keresést. A beszélgetésről készült felvételen Rogers megjegyzi, hogy Walton eltűnése és az utána folyó kutatómunka miatt képtelen lesz a szerződésében vállaltakat teljesíteni, de reméli, hogy a nagy felhajtás enyhíti majd a következményeket. Duane Walton elmondta, hogy őt is, és Waltont is nagyon érdekli az UFO téma. Duane elmesélte azt is, hogy tizenkét évvel korábban egy másik favágó csapat tagjaként már ő is látott UFO-t. Hozzátette továbbá, hogy miután ezt elmesélte Waltonnak, mindketten megegyeztek abban, ha majd egyszer újra látnak egyet, mindenképpen megpróbálnak közel menni hozzá. Duane kifejtette továbbá, hogy Travis-t biztosan nem bántják az idegenek, mert "ők nem akarnak ártani nekünk."

Az addig eltelt három nap alatt a rendőrség többször is visszatért Travis Walton édesanyjának otthonába. Egyik alkalommal Duane arra ért haza, hogy anyja könnyeivel küszködve próbál válaszolni a rendőrök kérdéseire. Duane ekkor megkérte a rendőröket, hogy hacsak nincs valami új fejlemény az ügyben, hagyják békén az édesanyját.

November 10-én, hétfőn, a Rogers-csapat megmaradt tagjai egytől egyig megjelentek a seriff irodájában, hogy elvégezzék rajtuk a poligráfos hazugságvizsgálatot. A vizsgálatot Cy Gilson, a téma egyik legelismertebb szakembere végezte. Mindannyiuknak ugyanazt a négy kérdést tették fel: 1. Okozott-e Travis Waltonnak bármilyen komolyabb sérülést a múlt héten, szerdán délután? 2. Tud-e róla, hogy Travis Waltont bármelyik társa fizikailag bántalmazta volna a múlt héten, szerda délután? 3. Tud-e róla, hogy bárki is elásta vagy elrejtette volna Travis Walton holttestét valahol a környéken? 4. Az igazat mondta akkor, amikor azt állította, hogy egy UFO-t látott azon a helyen, ahol Travis Walton eltűnt?

Dallis-t kivéve, aki mégsem volt hajlandó alávetni magát a vizsgálatnak, valamennyien tagadták, hogy bántották volna Waltont, vagy tudnának róla, hogy bárki is bántotta volna, továbbá tagadták azt is, hogy tudnák, hol van a teste. Ugyanakkor megerősítették, hogy valóban egy UFO-t láttak aznap este. Gilson a vizsgálat után arra következtetésre jutott, hogy mindannyian igazat mondanak és a vizsgálat eredménye bizonyító erejűnek minősül. A végső jelentés így hangzik: "A poligráfos vizsgálatok azt bizonyítják, hogy ezek a fiúk láttak valamilyen objektumot, amelyről azt hitték, hogy az egy UFO, és Travis Waltont nem bántották és nem ölték meg azon a szerdai napon." Ha az UFO nem is volt valódi, - ez az öt fickó biztosan nem tudott róla. - tette hozzá Clark.

Dallis később bevallotta, hogy csak azért nem akarta magát alávetni a hazugságvizsgálatnak, mert büntetett előéletét eltitkolta Mike Rogers elől, mivel attól tartott, hogy így nem fogja őt alkalmazni. A teszt eredményét látva Gillespie seriff bejelentette, hogy elfogadja a favágók által előadott UFO-történetet: - Nincs kétségem afelől, hogy az igazat mondták. Sanford Flake főrendőrt ugyanakkor nem győzte meg az eredmény, és még aznap este egy televíziós kamerával felszerelkezve, titokban felkereste Walton édesanyjának házát, hátha sikerül az utcáról felvennie az ott rejtőzködő fiát.

November tizedikén, kevéssel éjfél előtt, Grant Neffnek, Travis Walton nővére férjének megszólalt a telefonja. A hívó erőtlenül szólt bele a kagylóba: - Travis vagyok, egy telefonfülkében állok a Heber Benzinkútnál, segítsetek! Abban a pillanatban Neff azt hitte, csak egy újabb tréfa áldozata és lecsapta a telefont. Azonban hamarosan ismét megcsörrent a készülék, és a hívó ezúttal már hisztérikus, sikoltozó hangon szólt bele: - Én vagyok, Grant… Megsérültem és sürgősen segítségre van szükségem. Gyere értem! A pánikszerű hangot már komolyan vette Neff, majd Duane Waltonnal együtt odavezettek a benzinkúthoz.

Travis Walton a három közül a második fülkében gubbasztott magába roskadva. Ugyanaz a ruha volt rajta, mint amiben eltűnt, ami elégtelen volt a mínusz hét fokos hidegben. Ránézésre vékonyabbnak tűnt és több napi borosta fedte az arcát. A visszaúton, Walton láthatóan nagyon félt, reszketett és állandóan valamiféle lényekről motyogott, amelyeknek szörnyű szemeik voltak. Azt hitte, csupán néhány órára tűnt el, és amikor közölték vele, hogy már majdnem egy hete keresik, megdermedt és egy szót sem szólt hazáig.

Duane Walton úgy döntött, hogy a bátyja leromlott fizikai állapota miatt nem fogja azonnal bejelenteni, hogy meglett a testvére. Az édesanyja házába érve megfürdették, és próbáltak enni adni neki, de ez nem sikerült, mert még a lágy táplálék is visszajött belőle. Ahogy azt korábban javasolták Walton testvérének, a bátyja első vizeletéből félreraktak egy mintának valót.

November 11-én, kedden délutánra kiszivárgott, hogy Travis Walton előkerült. Kórházba vitték, ahol az orvosi vizsgálat a következőket állapította meg: 1. Egy kis vörös pont látható Walton könyökének szélén, amely nagyon hasonló a hipotermia injekció helyéhez, bár - tették hozzá az orvosok - a vörös pont igen távol volt a vénájától. 2. Walton vizeletének elemzése nem jelzett ketont, ami azért furcsa, mert ha öt napig tényleg nem evett és alig ivott - amire a súlyvesztés is utal - akkor annak meg kellett volna jelennie benne.

Walton visszatérésének éjszakáján, hajnali fél háromkor, a telefontársaság egyik alkalmazottja értesítette a rendőrséget, hogy valaki telefonon hívta a Neff családot a Heber Banzinkútról. Gillespie seriff nyomban kiküldte két helyettesét, hogy vegyenek ujjlenyomatokat a fülkéről, de egyik sem volt Travis Waltoné. Később a szkeptikusok számára ez volt az egyik legfőbb érv, hogy az egész csak egy jól kitalált és megszervezett tréfa volt, mások viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy az éjszaka sötétjében, gyenge elemlámpák fényénél a mínusz hét fokos hidegben aligha lehet ilyen aprólékos munkát rendesen elvégezni.

Amikor Gillespie seriff a sajtóból megtudta, hogy Walton előkerült, nagyon dühös lett. Néhány nappal később, Snowflake város vezető rendőre, Sanford Flake pedig bejelentette, hogy az egész ügy csak Duane és Travis Walton tréfája volt. Úgy vélte, egy világító ballonnal szándékosan megtévesztették a csapat többi tagját, amelyet egy adott pillanatban eresztett fel Duane. Flake felesége ugyanakkor nem értett egyet férjével és az ő történetét ugyanakkora viccnek minősítette, mint Duane Waltonét.

Walton visszatérése után, regressziós hipnózisok sorának segítségével is csak nagyon kis részben sikerült felidéznie, mi történt vele abban az öt napban, amíg távol volt. Travis azt állítja, az utolsó emléke az volt, hogy az a bizonyos sugár eltalálja a mellkasánál. Amikor újra magához tért, egy ágyon feküdt, felette nagy lámpa világított, a levegő pedig nehéz volt és nyirkos. Nagy fájdalmat érzett és nehezen lélegzett, de először azt hitte, hogy egy kórházban fekszik. Ahogy kezdett magához térni, észrevette, hogy három különös lény veszi körül, akik narancsszínű overállt viseltek. Egyértelműen nem emberek voltak, Walton leírása alapján az UFO kutatók körében közismert, úgynevezett szürkék rabolták el: - A magasságuk nem érte el a másfél métert, nagy és tar fejük volt. Úgy néztek ki, mint a magzatok. Hatalmas szemeik szinte teljesen egészében barna  színűek voltak, csak egy kicsi fehér rész volt bennük. Éppen a szemük volt a legijesztőbb, mintha egyszerűen keresztülláttak volna rajtam. A füleik, az orruk és a szájuk viszont nagyon picinek tűnt.

Walton ekkor félelmében felugrott az asztalról és azt kiabálta nekik, hogy hagyják békén. Megragadott egy üvegszerű tárgyat az asztalról, majd megpróbálta eltörni azt, hogy adott esetben késként használva azzal védje magát, de olyan erős anyag volt, hogy képtelen volt megtörni, így azzal hadonászott maga előtt. Ekkor a három lény hagyta, hogy kimenjen a helységből.

Walton, miután elhagyta a vizsgáló szobát, a folyosón keresztül egy kerek, sötét szobába jutott, amelynek a közepén, szokatlanul magas támlájú székek voltak. Mivel azok üresen álltak, Walton úgy döntött, beleül az egyikbe. Abban a pillanatban a szobában hirtelen fények gyúltak, és a plafonon megjelent a csillagos égbolt, pont úgy, mint a planetáriumokban. A szék bal karfájára egy rövid és vastag rúd volt szerelve, a tetején egy sötétbarna színű, különös alakú nyéllel. A jobb karfán pedig egy almazöld színnel megvilágított, tizenkét centiméter átmérőjű képernyő.

Amikor Travis előre tolta a kart, a csillagok elkezdtek lassan forogni körülötte, ahogy elengedte a kart, a csillagok megálltak az új pozíciójukban. Ahogy kiszállt a székből, a csillagok eltűntek felette. Ekkor észrevett egy négyszögletű nyílást az ovális szoba falán, amelyről azt gondolta talán egy ajtó, ezért elindult, hogy megnézze, azonban hirtelen valami zajt hallott a háta mögött. Azt gondolta, talán az alacsony szürke lények jöttek utána. Megfordult és meglepetten látta, hogy egy magas, kék overállt és fényes sisakot viselő humanoid figura állt mögötte. Nagyon hasonlított a földi emberekre, csakhogy ennek a normálisnál valamivel nagyobb és aranyszínű szemei voltak.

Walton azt állította, egy sereg kérdést tett fel a lénynek, aki viszont csak mosolygott és intett neki, hogy kövesse. Walton azt gondolta, hogy a sisak miatt nem hallja őt a humanoid, ezért utána ment. A folyosón át egy hatalmas helységbe jutottak, ami Travis szerint leginkább egy repülőgép hangárjához hasonlított. Ahogy beléptek a helységbe, meglátott egy korong alakú járművet, amely nagyon hasonlított ahhoz, amit az erdőben láttak a fák fölött, csakhogy ez legalább kétszer akkora volt.

A humanoid tovább vezette egy másik szobába, ahol további három hozzá hasonló lény tartózkodott. Két férfi és egy nő. Rajtuk nem volt sisak, ezért nekik is feltette a kérdéseit, de ők ugyanazzal a mosollyal az arcukon, kézen fogták és egy kis asztalhoz vezették, ahova felültették. Ekkor azt vette észre, hogy a nő, valami oxigénmaszkhoz hasonló dolgot tesz az arcára, majd mielőtt védekezni tudott volna, pár pillanattal később elvesztette az eszméletét.

Amikor újra magához tért, a Heber Benzinkút mellett találta magát. Még látta, hogy egy korong alakú jármű lebeg az út felett, majd a következő pillanatban óriási sebességgel kilő és eltűnik a csillagos égbolton.

A hipnózist végző James A. Harder azt remélte, sokkal több részlet derül ki a terpáia során, ám - ellentétben más eltérítésekkel - Walton képtelen volt ennél a szűk két óránál többet felidézni abból az öt napból, amit távol töltött.

Az esetből mozifilm is készült 'ÉGI TŰZ' címmel

A események után a csapat tagjai szétszéledtek. valamennyiük élete örökre megváltozott. Többször kellett költözniük, mert valahogy mindig megtalálták őket a kíváncsi újságírók, akik közül volt, aki komoly összeget ajánlott nekik, ha bevallják, az egészet csak ők találták ki.

Travis Walton azonban a mai napig kitart amellett, hogy 1975-ben az idegenek elrabolták és öt napon át fogva tartották. Az utóbbi években UFO konferenciákon tart előadásokat, a téma egyik neves szakértője lett. A többiek viszont azóta hallgatnak. Pontosabban csak hallgattak, hiszen közülük ketten, Steve Pierce és John Goulette nemrég, egy 2012-es Nemzetközi UFO Kongresszuson, 36 év után először kiálltak a nyilvánosság elé és elmondták, mit láttak azon a nevezetes estén.

Travis Walton története a mai napig különleges helyet foglal el az Ufológia képzeletbeli történelem könyvében. Akkor és azóta is a legkülönfélébb módon próbálták már szkeptikusok lépre csalni az események résztvevőit, mindeddig sikertelenül. Nemrég Travis Walton is alávetette magát egy mindenre kiterjedő poligráfos hazugságvizsgálatnak, amely 97%-os, kiugróan jó eredményt hozott, vagyis a bíróságok által bizonyító erejűként elfogadott eredmény szerint, 1975. november 5-én Travis Waltont egy idegen civilizáció tagjai magukkal vitték, és csak öt nappal később engedték szabadon.